Látogatócsoport

Lónyai Gimnázium – 13.D

Lónyai Gimnázium – 13.D

2014. 02. 10.

"Nagy meglepetéssel és hatalmas örömmel fogadta az osztály, amikor kiderült, hogy mehetünk Brüsszelbe. Reménykedtünk, de nem hittük, hogy ez meg is valósulhat. Mindannyian nagyon izgatottak lettünk. Tudtuk, hogy bár még több hetet végig kell ülnünk az iskolában, egyszer eljön a nap.
 
Korán hajnalban kint kellett lennünk a repülőtéren. A fáradtság senkin sem látszott. Az izgalomtól és a boldogságtól mindenki egykettőre fel tudott ébredni, már aki este el tudott aludni… Többen közülünk most ültek először repülőgépen. Hála istennek minden rendben ment, semmi gond nem volt. A belga repülőtéren egy busz várt bennünket. Ezzel a busszal vittek el minket a szállodáig. Útközben segítségünkre volt Eplényi Kata, Gál Kinga képviselő asszony asszisztense az idegenvezetésben. Megtekintettük a belga tájakat, s közben sok mindent megtudtunk Belgiumról.  
 
Számunkra egy ’rettentő elegáns’ szállodában lettünk elszállásolva. Sokan közülünk eddig még nem is voltak ilyen környezetben, mint amit itt megtapasztaltunk. Nagyon szép volt minden. A nap további részében megtekintettük Brüsszel főterét és a városnézés mellett bemehettünk a Parlamentbe. Az ebédet itt fogyasztottuk el. Délután találkozhattunk Gál Kinga képviselő asszonnyal. Úgy érezzük, hogy kölcsönösen kellemes beszélgetés alakult ki közöttünk, megismertük a képviselő asszony munkásságát és egy kicsit a családi életét is. Vonzó lett számunkra az a világ, amibe betekinthettünk, nagy lendületet kaptunk például a nyelvtanuláshoz.
 
Ezután egy interaktív kiállítást látogattunk meg, a Parlamenáriumot, amely által könnyebben megismerhettük az Európai Uniót és a Parlamentet. Többünknek azért is volt nagyon hasznos, mert a történelem emelt érettségin tételünk lesz mindaz a tudnivaló, amit most gyakorlatban is megkaptunk.
 
Mielőtt visszatértünk a szállodába, nagy meglepetésre elvittek bennünket a csoki 'manufaktúrába’, itt lehetőségünk volt meg is kóstolni a híres belga csokoládét. Este egy elegáns étteremben vacsorázhattunk a főtéren. Az ízletes vacsora után még egy kis ajándékkal is kedveskedtek nekünk a szervezők. Volt társunk, aki meglepetésében megkérdezte Éva nénit: „Hová tetszett engem hozni? Hogy kerültem én ide?”
 
Este egy nagy közös beszélgetés során megtárgyaltuk, hogy mit is éltünk át, hogy mennyire tetszett az első nap Brüsszelben. Másnap korán keltünk, de ez senkinek nem esett nehezére. Meglepetés volt a szállodában a svédasztalos reggeli, illetve annak a mennyisége és minősége. A bőséges reggeli után busszal Leuvenbe mentünk. Ez egy nagyon kis helyes belga városka, olyan mintha egy ékszerdobozból húzták volna elő. Ismerős volt a város neve, s a főtéren volt is, akinek beugrott, hogy nyelvtan órán már hallottunk az egyetemi könyvtárról! Újra tanultunk valamit!
 
Az ebédet is itt fogyasztottuk el, ezután a reptérre vittek bennünket. A fáradtság ellenére mindenki csak pozitív élményekkel gazdagodott. Még ilyen feszített tempóban is el tudtunk volna tölteni pár napot.
 
Köszönjük Dr. Gál Kingának a 13. D nevében a lehetőséget, és azt, hogy egy életre szóló emlékkel gazdagítottak bennünket."