Rendezvények

Fiatalok Határok Nélkül

Fiatalok Határok Nélkül

2012. 07. 13.

Immár 19. alkalommal rendezték meg 135 határon túli magyar középiskolás részvételével az Európai Ifjúsági Károly Díjjal kitüntetett Fiatalok Határok Nélkül című programot. A program záróeseményeinek egyik díszvendége Gál Kinga volt, aki az Országházban tartott rövid előadást a résztvevőknek, majd résztvett az eseményt záró hajókiránduláson.

A program résztvevőit, szervezőit és önkénteseit az Országház Vasásztermében köszöntötte Gál Kinga. A rövid előadásban három fő üzenetet közvetített a hallgatóságnak. Elsőként az érdekérvényesítés fontosságát hangsúlyozta nemzetközi szinten. Ahhoz, hogy a magyar kisebbség problémáját meghallják, hiteles közvetítésre van szükség nemzetközileg ismert nyelveken. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ez a korosztály kiemelt hangsúlyt fektessen az idegen nyelvek elsajátítására. Másodikként a résztvevő fiatalok felelősségét hangsúlyozta, hogy a program végeztével vigyék haza, amit a 16 nap alatt láttak, hallottak és tegyék közkinccsé helyi közösségeikben. Végezetül az önkéntesség példaértékű megjelenését emelte ki, melyet a résztvevők megtapasztalhattak program szervezői, vezetői által.

Az Országházban tartott előadás után Gál Kinga résztvett a program kiemelt meghívottjai, támogatói és vezetői részvételével szervezett dunai hajókázáson is.