Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

A menekültügyi kérdés volt napirenden a mai vitanapon

A menekültügyi kérdés volt napirenden a mai vitanapon

2015. 02. 11.

Európa határainak biztonságosabbá kell válniuk ezért meg kell erősítenünk a FRONTEX ügynökséget. Az EU külső határai mentén található tagállamok különösen is kitettek a migráció okozta kihívásoknak. A statisztika azt mutatja, hogy amíg a régi tagállamok huzamosabb ideje érintettek ezen problémák által, addig az új tagállamok, mint például Magyarország, a közelmúltban szembesültek ezekkel a kihívásokkal. 2014-ben Magyarországon közel hússzor magasabb volt a menekült státusért folyamodó személyek száma, mint 2012-ben.
 
Az kell, hogy legyen a célunk, hogy megoldásokat találjunk ezekre a migráció okozta kihívásokra különös tekintettel a legkitettebb tagállamokra. Ugyanakkor hatékonyan fel kell lépnünk a menekült státussal való visszaélés, a szervezett bűnözés, valamint az emberkereskedelem ellen, hogy megelőzzük a tragédiákat külső határaink mentén.
 
Fontos, hogy különbséget tegyünk azok között, akik üldöztetés elől, fegyveres konfliktusok, illetve egyéb, az életüket fenyegető nehézségek elől menekülnek, illetve azok között, akik illegálisan a jobb életminőség reményében érkeznek. A politikai menekülteket védenünk kell, humanitárius felelősségünket teljesítve. Ugyanakkor meg kell különböztetnünk a menekülteket a gazdasági, illegális migránsoktól. Őszinte vitára van szükségünk e téren, hiszen az illegális migráció az egyik legnagyobb problémát jelenti ma Európában.